Visszatértünk …

Mint köztudott, csapatunk a hét végi bajnoki fordulóban magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott az elmúlt hetekben remekül szereplő kis-Diósgyőr ellen.

Ez a győzelem – még ha papírformának is tűnik – ezúttal többet ér számunkra három pontnál. Egyrészt visszatért csapatunk hite, önbizalma, másrészt újra elkezdhetünk reménykedni, hiszen a listavezető Szolnok – fővárosi döntetlenének köszönhetően – látótávolságon belülre került.

Pedig rémálom-szerűen kezdődött a vasárnapi kilencven perc. Zsinórban elszenvedett három vereség után alig telt el nyolc perc a meccsből, s máris hátrányba kerültünk. Sokan talán már végérvényesen temetni kezdték ekkor együttesünket … Nem úgy a pályán lévő játékosaink, akik előbb fogcsikorgatva egyenlítettek, majd nem sokkal később már a vezetést is átvették. Attól kezdve nem volt kérdés, hogy ki gyűjti be a három pontot.

Hiába számít a Keleti csoport leggólerősebb alakulatának a Huszák-legénység, az utolsó három fordulóban csupán két gólra futotta erejéből. Ezek után jött a DVTK II elleni találkozó, s bő egy félidőnyi játékidő alatt négyszer zörgették meg Farkas Jánosék a piros-fehérek hálóját. Lekerült a mázsás teher a vállakról, ismét elkezdtek “focizni” Albert Ádámék.

Három meccs van még hátra a bajnokságból. A sorsunk nem a mi kezünkben van, hiszen három pont lemaradásban vagyunk a listavezetővel szemben, de … De az esélyt visszahoztuk, éltünk az utolsó lehetőséggel, s ez mentális erőnket bizonyítja. Most nincs más dolgunk, mint megnyerni a hátra lévő meccseket, s majd június első hétvégéjén kiderül, mire lesz elég …