Veszélyes ellenfél a Tiszafüred

Szombaton a huszonhatodik forduló mérkőzését rendezik a harmadosztályú bajnokságban. Csapatunk megyei rangadón a Tiszafüred együttesét fogadja.

Van elszámolni valónk megyei riválisunkkal … Ősszel, remekül rajtoló csapatunk öt győzelem és egy döntetlen után látogatott Tiszafüredre és a hajrában kapott Szanku Kristóf gólnak köszönhetően 2-1-es vereséget szenvedett, elveszítve ezzel veretlenségét. Azóta sok víz lefolyt a Zagyván, együttesünk továbbra is a dobogó második fokán tanyázik a táblázaton, míg a fürediek a mezőny közepén, a tizedik helyet foglalják el.

A Tisza-taviak elkapták az idei rajtot, négy meccsükön háromszor is diadalmaskodtak, így biztonságos távolságba kerültek a kiesés elől menekülő gárdákkal szemben. Bár a télen sokan féltették a kék-sárgákat, hogy a góllövő-lista vezetője, a 20 gólos(!) Kalmár Ferenc távozása után gondjaik lehetnek tavasszal, jól igazoltak a télen, s ez eredményeiken is meglátszik. Rutinos, magasabb osztályt megjárt futballisták – Urbin Péter, Fehér Zsolt vagy éppen  Bíró Péter – érkeztek Füredre, akiknek már maga a jelenléte is kellő önbizalmat ad a fiatalabb játékosoknak. Barna Viktor vagy éppen Iván Milán mára alapembere lett az átalakult gárdának.

Veszélyes ellenfél a Tiszafüred, hiszen nyugodtan, minden különösebb teher nélkül futballozhat. Védelme stabilabb lett – négy meccsen öt gólt kapott -, támadósora pedig nem gyengült az őszhöz képest. Dorcsák Zoltán vezetőedző a hét végén nem számíthat a Gyöngyös ellen kisárgult Csiki Norbertre, illetve a sérüléssel bajlódó Jakab Róbert játékára.

A szombati megyei rangadó 15 órakor kezdődik Jászberényben.

Be the first to comment

Leave a Reply