(Majdnem) teljes a keret

Az elmúlt hetekben meglehetősen foghíjas keret állt vezetőedzőnk, Arany László rendelkezésére a bajnoki összecsapásokon. Eltiltások miatt folyamatosan hiányzott valaki az együttesből.

Az elmúlt hétvégén Túri Dániel és Ludasi Martin is letöltötte a füzesgyarmati piros lap miatt kapott eltiltását, s mivel Miskolcon egyetlen játékosunk sem gyűjtötte be ötödik sárgáját, így a vasárnapi, Tállya elleni összecsapáson végre ismét a teljes keretből válogathat szakvezetőnk. Azért nem árt, ha óvatosak leszünk a következő bajnokin: Tisza Kálmán és Fejes János már négy, négy figyelmeztetésnél jár, azaz amennyiben még egy sárgát kapnak, kénytelenek lesznek kihagyni egy meccset.

A DVTK II ellen 3-1-re megnyert találkozó tizennegyedik percében sérülés miatt lecserélt Lukács Richárd ugyan könnyített munkát végez, de ha minden jól megy, ott lehet a vasárnapi mérkőzésen. Így csak az arccsont-törésből lábadozó Miski Zoltán kényszerül a lelátóról szurkolni a társaknak.