Változások a JFC utánpótlásánál

Az edzői stábban történt változásokat követően az alábbiak szerint alakul a csapatok irányítása:

U7: Lukácsi Lóránt, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja. Edzések: hétfőn 17.30 Gyakorló Iskola, pénteken 17.00 Gyakorló Iskola

U8: Német Gyula és Oláh Tamás, Tamás most kezdi a JFC-s edzői pályafutását, amelyhez sok sikert kívánok! A Lehel Vezér Gimnázium testnevelő tanára, D licenszes edző, aki Gyula mellett tökéletesen eltanulhatja a szakma fortélyait és a tervek szerint a betanulási időszakot követően átveszi a csapat szakmai irányítását.
Edzések: szerdán 17.30 Gyakorló Iskola, pénteken 18.00 Gyakorló Iskola

U9: Boros Tibor, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja.
Edzések: kedden 17.00 Klapka Iskola, pénteken 16.00 Lehel csarnok

U10: Kiss Csaba, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja.
Edzések: csütörtökön 17.00 Klapka Iskola, szombaton 10.30 Lehel csarnok

U10/U11 vegyes: Ládi József, Oláh Tamás. Szoszó személyében újabb kiváló labdarúgóból lett remek edző, akinek hozzáállása példaértékű. Vele minden olyan lehetőség megteremtődik most a korosztály számára, amire szükségük van. Tamás pedig Józsi (és Gyula) mellett megtanulhat mindent az utánpótlás edzői szakmáról-
Edzések: kedden 16.00 Klapka Iskola, csütörtökön 16.00 Klapka Iskola

U11: Német Gyula. Úgy véljük, hogy a korosztályban szereplő igen tehetséges labdarúgóink számára a lehető legjobb edzőt kell biztosítanunk, ezért esett a választásunk Gyulára, aki amellett, hogy felnőtt csapatunk leggólerősebb játékosa, személyes véleményem szerint Jászberény egyik legjobb utánpótlás szakembere is. Kezei között a fiatal labdarúgók elsajátíthatnak minden olyan ismeretet, amely szükséges ahhoz, hogy felnőtt szinten is kiváló labdarúgók lehessenek (mint amilyen Gyula maga is). Aki futballista akar lenni, aki egy felépített és működő rendszerben kíván futballozni, aki a Kölyökligában, Bozsik programban a JFC keretein belül szeretne játszani, annak itt a helye Gyulánál!
Edzések: szerdán 16.00 Lehel csarnok, szombaton 11.30 Lehel csarnok

U13: Ládi József, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja.
Edzések: hétfő, csütörtök péntek 16.30 műfüves pályák

Lány U15: Vágó Anikó, jelenleg a csapat toborzása folyik, de mivel a toborzással megbízott Hűvös Attila távozott egyesületünktől, új megbízott kezdi meg a munkát hétfőtől. Várunk minden focizni szerető 15 éven aluli lányt, ha egy kiváló csapatban szeretne játszani jövőre, NB2 szinten, akkor itt a helye nálunk!

U17: Molnár János, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja. Edzések: kedd-péntek 16.30 füves edzőpálya

U21: Besenyi Gábor, munkájával az egyesület vezetése maximálisan elégedett, a korosztályt továbbra is ő irányítja. Edzések: kedd-péntek 16.00 füves edzőpálya

Örömhír számunkra, hogy három aktív labdarúgó is gondolkodik edzői pályafutásban, így megkezdik edzéseink látogatását és segítik edzőink munkáját: Szerencsi József, Nagy Attila és felnőtt csapatunk NB1-et is megjárt csatára, Farkas János. Úgy vélem a jövőért sem kell aggódnunk!

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség Jászberényben tartja meg egyik tavaszi C licenszes edzőképző tanfolyamát! (Köszönet ezért Kis-Németh Albert utánpótlás szakmai igazgatónak!!!) Ez ugyanakkor áldozatokkal is jár, hiszen minden második szerdán 16.00 és 18.00 között igénybe fogják venni az új műfüves pályánkat. Mivel a pályát az MLSZ építette, erre egyébként is joga van, de természetesen emellett minden segítséget meg is fogunk adni számukra, hogy minden zökkenőmentesen működjön. Közös érdekünk, hogy hosszú távon Jászberény legyen az edzőképzés egyik országos centruma!

Terveink szerint – és az időjárás alakulásának függvényében – március első két hetében U7-U11 korosztályaink még teremben készülnének fel az idényre, de a hónap második felében már kinn, a műfüves pályáinkon folytatódhatnak az edzések. Csapataink az eddigiekhez hasonlóan prioritást kapnak a pályák használatában. A felnőtt csapatok felkészülése és az időjárás ugyanakkor egyes napokon boríthatja a programot, de ez eddig is így volt. Folyamatosan növekvő csapat- és gyereklétszámunk, és a már említett edzőképzés miatt már most látszik, hogy nem lesz könnyű a pályákat úgy beosztani, hogy mindenki elégedett legyen, de megnyugtatok minden JFC-s edzőt és sportolót, elsődlegesen a Ti érdekeiteket fogom figyelembe venni a pályák beosztásánál!

Egyesületünk stábja profi marketing szakemberekkel egészült ki, így rövidesen minőségi változás áll majd be Facebook oldalunk és honlapunk kezelésében is! Kövessétek a változásokat!

Hajrá JFC!!!

Dr. Gottdiener Lajos elnök