Úton Ausztria felé …

Csapatunk tagjai számára korán volt ébresztő ma reggel. Az Arany László dirigálta felnőtt, valamint a Német Gyula edzette U19-es gárda ugyanis edzőtáborba indult Ausztriába.

  • Salzburgtól 80 kilométerre, Niederöblarn nevű településen töltünk el egy hetet – tájékoztatta honlapunkat klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos, aki maga is elkísérte az együttest. – A Monor ellen pályára lépett próbajátékosoktól elköszöntünk, közülük csupán Szanku Kristóf lett tagja az utazó keretnek. Felkészülési meccset ezúttal nem játszunk Ausztriában, ám haza felé jövet, július 8-án, vasárnap megállunk Pápán, ahol pályára lépünk a harmadosztályú hazai gárda ellen.

Az elkövetkező napokban természetesen beszámolunk szurkolóinknak a csapatot érintő változásokról, új szerzemények érkezéséről, a hiányzók távolmaradásának okairól.