Törött kézzel védte végig a szezont

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Szerencsés helyzetben vannak, voltak csapatunk edzői, hiszen két olyan kapus állt rendelkezésükre az elmúlt években, akik képesek voltak pontot, pontokat hozni.

Szerencsétlen helyzetben vannak, voltak csapatunk edzői, hiszen számításba vett kapusaik közül valamelyik rendszeresen komoly sérüléssel bajlódtak. Hol Miski Zoltánnak, hol Menczeles Ivánnak kellett sérülten, félkészen a kispadra leülni, esetleg a kapuba állni. És most itt az újabb csapás …

  • Nem tudom tovább halogatni, pénteken műtőasztalra kell feküdnöm a Sportkórházban – tudtuk meg a 22 esztendős Menczeles Ivántól. – Bal kezemen, a sajkacsont eltörött és csak műtéti beavatkozással lehet rend hozni. Így a hét végi, idei utolsó fordulóban már nem tudok a csapat rendelkezésére állni.

Mikor történt a sérülés?

  • Sajnos nem új keletű a dolog, még az év elején, egy februári lövő-edzésen, vetődés közben visszanyúltam a labdáért, ám Szabó Tomi labdája túl erős volt és elvitte a kezem. Akkor végig jártuk a protokollt, ám a röntgen nem mutatott ki törést. Egy darabig pihentetnem kellett a kezem, s csak áprilisban térhettem vissza a pályára. A helyzet viszont nem javult, folyamatosan “elkötve”, begyógyszerezve tudtam csak védeni. A szezon közben viszont nem hagyhattam cserben a csapatot. A bajnokság végén aztán az újabb vizsgálatok során már kiderült, hogy eltörött a sajkacsontom. Mivel rövid volt a nyári szünet, így szóba sem kerülhetett, hogy júliusban műtőasztalra feküdjek. Az őszi szezont ugyan úgy kellett végig csinálnom, mint az év első felét. Így is nyolc alkalommal nekem kellett a kapu állnom. Most viszont már annyira fáj, hogy tovább nem halogatható az operáció.

Vasárnap csapatunk letudja idei utolsó meccsét, aztán jön a téli szünet. Mennyi ideig tart a felépülés a műtét után?

  • Orvosom szerint körülbelül két hónap múlva állhatok edzésbe, azaz a felkészülés első, második hetében már szeretnék bekapcsolódni a munkába. Egy hónapig gipsz lesz a kezem, ám azt követően igyekszem olyan rehabilitációs munkát végezni, hogy ne legyen túl nagy a lemaradásom.

A vasárnapi bajnoki összecsapáson így Miski Zoltánnak nem csak arra kell figyelnie, hogy érintetlen maradjon a hálója, de nem is szabad megsérülnie, és nem is állíthatja ki a játékvezető, hiszen ificsapatunk portása ül majd a kispadon “vésztartalékként” …