Több távozó már nem lesz

Az elmúlt napokban újabb két játékos távozott őszi keretünkből. A nyáron Egerből érkezett támadó, Gresó Mátyás visszért a Heves megyei alakulathoz, míg a Kaposvárról szerződtetett Lakatos Gergő – információink szerint – Mosonmagyaróváron folytatja pályafutását. A sok távozó kapcsán klubunk elnökét faggattuk a változások okairól.

  • Elsődlegesen szeretném elmondani, csak azzal a játékossal tudunk együtt dolgozni, aki itt, Jászberényben szeretne futballozni – kezdte válaszadását dr. Gottdiener Lajos. – Aki máshol akar játszani, aki menni szeretne, azzal nem tudunk, pontosabban nem is akarunk mit kezdeni. Ugyanakkor folytatni akarjuk a nyáron elkezdett fiatalítást, s mivel jelenleg mások az anyagi lehetőségeink, mint korábban, hagytuk felgyorsulni a keret átalakulását. A távozók névsorát böngészve látható, elsősorban azok igazoltak el, akik nem Jászberényben laknak, így az útiköltségen is tudunk spórolni. Szemere Balázs vagy Süttő Attila már ideköltözött a városban, velük hosszú távon számolunk.

Ennek fényében érthető Sándor István vagy Lakatos Béla távozása, de Gresó Mátyás például a fiatalabb generációt képviseli …

Matyi kimondott kérése volt, hogy a felesége miatt szeretne visszamenni Egerbe. Próbáltuk meggyőzni, hogy a tavaszt még Jászberénybe futballozza végig, hiszen a Heves megyeiek is csak a középmezőnybeli tagságra pályázhatnak, ám hajthatatlan volt. Lakatos Gergő vagy Király Olivér pedig szeretne magasabb osztályban, illetve olyan klubban játszani, mely az NB II-be pályázik. Úgy gondolom, Matyi az utolsó téli távozónk, a folytatásban már csak érkezőkről szeretnénk beszámolni.

Az ilyen szintű játékosmozgás nyilván a célkitűzést is módosítja …

  • Német Gyula feladata továbbra is egy új, megfiatalított csapat építése. Az erőviszony ismeretében a középmezőnybe várjuk az együttest.

Az elkövetkező napokban több próbajátékos is érkezik a kerethez, hogy közülük ki nyeri el Német Gyula vezetőedző tetszését, egy-két héten belül kiderül.