Tizenhét játékosunk talált a kapuba

A közelmúltban lezárult 2020-21-es harmadosztályú bajnokságban – különösen az őszi idényben – nem érhette kritika csapatunk támadójátékát.

A Keleti csoport mezőnyében a bajnok Tiszakécske (94) után a második legtöbb találatot szerezte együttesünk. A 78 gólunkon tizenhét játékosunk osztozott. A házi gólkirály – akárcsak egy évvel ezelőtt – Pálinkás Gergő lett, aki egymaga 16-szor vette be az ellenfelek kapuját. Mögötte a mindössze fél évet nálunk töltő Hodgyai László, valamint Lőrincz Attila léphetett fel a képzeletbeli dobogóra 7-7 találattal. Hárman hat alkalommal köszöntek be a vetélytársak hálóőreinek, Süttő Attila, Szőllősi Ferenc, valamint a télen eltávozott Szemere Balázs. Albert Ádám 5, Fekete Olivér 4, Fekete Márk 3 gólig jutott, míg Deli Márió, Gémes László és Torkos Attila duplázott a szezonban. Öten – Aranyos Mózes, Szanyi Krisztián, László Krisztián, Nagy Szabolcs, valamint Gergely Péter – egyszer, egyszer voltak eredményesek.

A hiányzó hét gólból hármat, hármat a Sajóbábony, illetve Tiszafüred ellen – ki nem állás miatt – írt jóvá csapatunknak az MLSZ, míg az Eger kapusa, Nacsa Péter öngólt vétett ellenünk az őszi bajnokin.

Be the first to comment

Leave a Reply