Thaiföldet megjárt játékossal jön a BVSE

A hét végén szünet lesz a harmadosztályú bajnokágban (is), lévén a MOL Magyar Kupa harmadik fordulójában lesznek érdekeltek a még állva maradt csapatok. Ezúttal már az NB I-es és NB II-es gárdák is pályára lépnek.

Miután a megyei I. osztályú Csomád, illetve a Karcag ellen sikerrel vettük az akadályt, a következő körre már NB III-as vetélytársat kaptunk. Ellenfelünk az a Balassagyarmat lesz, mely tavaly még vetélytársunk volt a Keleti csoportban, ám a 2021-22-es idényre átsorolták a Közép régióba.

Az ex-váci futballista, Nagy Tibor dirigálta együttes átalakult az előző szezonhoz képest. Olyan játékosok érkeztek az együtteshez, mint az évtizedes NB II-es múlttal rendelkező Nyilas Elek (Soroksár, Mezőkövesd, Vác, Tiszakécske), az egzotikus helyen, Thaiföldön, illetve az angol Oldhamben is légióskodó, itthon többek között az MTK-ban, Vasasban, Gyirmóton is megfordult, remek rúgótechnikájú Csiki Norbert vagy éppen az NB I-ben (Kecskemét, Békéscsaba) is szerepelt belső védő, Koszó Balázs.

Király Olivér és Gergely Péter személyében pedig két olyan játékos is található a nógrádiak keretében, akik néhány éve még a mi kék-fehér szerelésünkben futottak ki a pályára.

A Balassagyarmat hét fordulót követően négy győzelemmel, egy döntetlennel és két két vereséggel jelenleg holtversenyben az ötödik-hetedik helyen állnak a Közép csoportban.

A MOL Magyar Kupa-meccs szombaton 15 órakor kezdődik Jászberényben.

Be the first to comment

Leave a Reply