Tavasszal még az NB II-ben szerepelt gárdát fogadunk vasárnap

A hét végén a hatodik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú labdarúgó bajnokság. Csapatunk a tavasszal még NB II-ben szerepelt Cigánd együttesét fogadja vasárnap 16 órakor. Bár a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat a nyári kiesés után átalakult, célja az azonnali visszajutás a profiligába.

Nem vár egyszerű feladat csapatunkra vasárnap délután – melyik meccs lesz egyáltalában könnyű? – annak ellenére sem, hogy a vendégek eddig lejátszott öt mérkőzésükből hármat is elveszítettek. Egyrészt a sorsolásuk nem volt könnyű, azaz csalóka, hogy csupán két találkozón szerezték meglévő hat pontjukat, másrészt játékuk olyan hullámzó, hogy megjósolhatatlan, melyik arcukat mutatják. Ami viszont feltűnő, hogy védelme a Nyírbátor ellen 2-1-re megnyert összecsapás kivételével nem igazán állt egyszer sem a helyzet magaslatán. Mindezt a számok is alá támasztják, 450 perc alatt 17(!) alkalommal került a kapujukba a labda, ami több, mint hármas átlagot jelent. Ugyanakkor majdnem kétszer annyi gólt szereztek, mint mi, azaz az előre játékuk magukban hordozza a gólveszélyt.

A biztató rajt után utolsó két meccsét elveszítette a Cigánd, melynek keretében is találkozhatunk régi ismerőssel: Szöllősi Ferenc a tavaszi idényt Jászberényben töltötte, a nyáron szerződött a másodosztályból búcsúzó klubhoz.

A bajnoki találkozó vasárnap 16 órakor kezdődik Jászberényben.