Szurkolói tudnivalók a rangadó előtt

A hét végén a tavasz (egyik) legfontosabb mérkőzését rendezik a harmadosztályú bajnokság Keleti csoportjában. Második helyen álló, feljutásra pályázó csapatunk a listavezető Szolnoki MÁV együttesét fogadja. A megyei rangadó nem csak a játékosokra, de a rendezőkre is plusz terhet ró.

A rendőrség szerdán pálya-bejárást tartott a Sportpálya utcai sporttelepen és a hatóság által elmondott instrukciók alapján kell megrendeznünk a vasárnapi összecsapást.

  • Információink szerint nem csak saját szurkolóink, hanem a vendégdrukkerek is szép számmal érkeznek a mérkőzésre – tájékoztatta honlapunkat a JFC technikai vezetője, Pikó Attila. – Állítólag a Szolnoki Olaj kosarasainak B-közepe is erősíteni fogja a Tisza-partiak táborát. Ezúton is felhívjuk a szolnoki szurkolók figyelmét, hogy csak a Sportpálya utcai, Aprítógépgyár felőli kapun léphetnek be a sporttelepre (ott is parkolhatnak) és juthatnak fel a lelátóra. Pénztárnyitás egy órával a találkozó kezdete előtt, 15.30-kor lesz. Saját szimpatizánsaink ugyanakkor kizárólag a Jókai utcai bejáraton nyernek bebocsátást a pályára. A sporttelepen belül a megerősített biztonsági szolgálat felügyel a rendre, azon kívül viszont már a rendőrség joga és felelőssége az intézkedés.

A vasárnapi megyei rangadó 16.30-kor kezdődik Jászberényben.