Sebzett vadak találkozója Cegléden

Bár csapatunk csupán egyetlen meccset veszített el utolsó öt bajnoki mérkőzéséből – sőt, összesen egy vereségünk van az ősszel -, mégis mintha hullámvölgybe került volna az elmúlt hetekben …

… de ha a mi szimpatizánsaink elégedetlenkednek a formánkkal, mit szólhatnak a ceglédi szurkolók? Az előző idényben még a profiligában szerepelt ceglédi alakulat háromszor is pont nélkül maradt, s csupán egyszer gyűjtötte be a három pontot. A két, ingadozó formát mutató gárda éppen egymás ellen játszva találhat vissza a régi útra.

Vasárnap délután, a ceglédi Zsengellér Gyula Sporttelepen lép pályára csapatunk, az ellen a vasutas gárda ellen, mely ugyanannyi pontot gyűjtött az eddig lejátszott tizenkét forduló alatt, mint Német Gyula legénysége. A kék-sárgák kerete igencsak kicserélődött a tavaszhoz képest, de így is tele van rutinos futballistával. Tulipán Ákos, Makrai László, G. Bíró Gergő vagy éppen Szilágyi Péter hosszú éveket töltött a magasabb osztályban. Két régi ismerősünk is Schön László vezetőedző rendelkezésére áll idén, Pesti Dávid és Lukács Richárd több szezonon keresztül öltötte magára a JFC szerelését.

Hét fordulón keresztül úgy tűnt, senki nem állíthatja meg a gyorsvonatként robogó CVSE-t, ám az Ózd elleni váratlan döntetlennel lejtmenetbe került a gárda. Az utolsó öt fordulóban mindössze két gólt szerzett – előtte hét meccsen 18-at – és kilencet kapott, s ezzel azonnal lecsúszott a tabella éléről.

Két sebzett vad találkozik tehát vasárnap. Egy olyan meccsen, melyen a döntetlen egyiküknek sem jó, azaz nyílt, kemény összecsapásra van kilátás. A győztes továbbra is ott topog majd az éllovas sarkában, a vesztes viszont komoly lépéshátrányba kerül a feljutásért vívott harcban.