Ramos megúszta, Rézsó nem …

A 4-0-ás győzelmünk ellenére meglehetősen “feszült” hangulatúra sikeredett a hét végi, hazai bajnoki mérkőzésünk a DEAC gárdája ellen. Ahogy azt értékelésében vezetőedzőnk, Huszák Géza is megemlítette, Ludasi Martin és Farkas János is komoly sérülést szedett össze.

Az ellenük elkövetett szabálytalanságok elkövetője, az egykori hondurasi válogatott Ramos ráadásul büntetlenül megúszta durvaságait. A Ludasi Martin elleni könyöklését ugyan lefújta a játékvezető, ám sárga lapot nem neki, hanem a reklamáló Farkas Jánosnak adott. Mikor pedig néhány perccel később úgy talpalta le középpályásunkat, hogy a térde alatt csontig felszakadt a bőr és mentővel kellett kórházba szállítani, nem is állította meg a játékot. (Az előzetes orvosi vélemények szerint Martin egy hónapig nem állhat csapatunk rendelkezésére.) Tény, ekkor “elszakadt a cérna” a kispadon helyet foglaló kapusedzőnknél, Rézsó Péternél és olyan szavak hagyták el a száját, melyek a hétköznapi életben is elítélendőek. A játékvezető elküldte a kispadtól az egykori remek hálóőrt – aki hosszú pályafutása alatt talán egyszer kapott piros lapot – és megírta jelentését heves reklamálásáról.

Ezek után a fegyelmi bizottság keddi ülésén Rézsó Pétert 10, azaz tíz bajnoki mérkőzéstől tiltotta el. Mindez azt jelenti, hogy nem csak az idei meccseken, hanem a következő szezon első három összecsapásán sem ülhet le kapusedzőnk a kispadra.

Arról viszont már nem szól a fáma, hogy a vasárnapi meccs debreceni durvaságai felett szemet hunyó játékvezető, Tamási Patrik kapott-e valamilyen büntetést, netán a súlyos sérülést okozó Ramost utólag számon kérte-e a bizottság  …