Próbajátékosok hete

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Ma megkezdi nyári felkészülésének második hetét a Német Gyula vezetőedző dirigálta csapatunk. A keret átalakítása a két érkezővel – Pálinkás Gergő (Nyírbátor), Gresó Mátyás (Eger) – nem fejeződött be, a héten újabb játékosok csatlakoznak csapatunkhoz.

A klubvezetők tájékoztatása szerint a napokban három fiatal érkezik a Honvéd utánpótlásából – az elmúlt idényben az NB III-as második csapatban is meghatározó szerepet játszottak -, illetve Taksonyból és Nagykátáról.

  • A gyerekek velünk készülnek a héten, s szeretném megnézni őket az első, Békéscsaba elleni felkészülési mérkőzésünkön is. Azt követően döntünk a sorsukról – tudtuk meg Német Gyula vezetőedzőtől.

Csapatunk viharsarkiak felkészülési mérkőzésére szombaton, Tiszaújvárosban kerül sor.