Pesterzsébeten zárjuk a szezont

Vasárnap késő délután, a 2017-18-as harmadosztályú szezont a második helyen végző ESMTK otthonában zárja csapatunk. A találkozó 17.30-kor kezdődik a pesterzsébeti, Ady Endre úti pályán, az összecsapást Molnár Réka vezeti, segítői Kurinka Béla és Farkas Dávid lesznek.

A vendéglátók sokáig komoly versenyfutásban voltak a bajnoki címért a Monor együttesével, még az NB II-es licencet is megszerezték. A tavaszi idény azonban nem úgy sikerült a fővárosi gárdának, ahogy arra számítottak szurkolói. A 2018-as esztendőben összesen két győzelmet arattak a piros-fehérek – a Tállya és a Tiszafüred ellen gyűjtötték csak be a három pontot -, ötször döntetlenre végeztek és ötször is vereséget szenvedtek. Ilyen mutatókkal pedig annak is örülhetnek a XX. kerületiek, hogy megőrizték téli második helyüket.

Vasárnap akár könnyen meg is lephetjük a fővárosi alakulatot, lévén a bajnoki hajrára teljesen leeresztett. Úgy játszotta végig a májust az együttes, hogy egyetlen gólt sem szerzett, utolsó találatukat még április 28-án, Cigándon szerezte Lázár Benjamin. Az biztos, hogy Privigyei Ádám nem léphet ellenünk pályára vasárnap, hiszen a legutóbbi játéknapon begyűjtötte idei tizedik sárga lapját. Ugyanakkor visszatérhet a kapuba a legutóbbi meccset kihagyó kapus, Bonica Sebastian, aki az MTKK II ellen letöltötte eltiltását.