Pálinkás Geri hét góllal melegített

Ugyan sérülések és betegségek miatt utolsó két felkészülési mérkőzésünk elmaradt (a Dabas-Gyón és az ESMTK ellen), mindez nem befolyásolja, hogy a hét végén már bajnoki pontokért kell pályára lépnünk.

Csapatunk január 6-án kezdte meg a felkészülést a tavaszi folytatásra, de ez a mostani alapozó időszak merőben más volt, mint a korábbiak. Német Gyula vezetőedzőnek ugyanis az erőgyűjtés levezénylése mellett teljesen új együttest kellett építeni.

Az edzések mellett kilenc felkészülési találkozón lépett pályára új keretünk, ellenfeleink között NB III-as és megyei I. osztályú gárdák szerepeltek. Eredményeink ötven százalékos teljesítményt mutatnak, négy, négy győzelem és vereség mellett egyszer (Újpest II) döntetlenre végeztünk. A kezdeti időszakban még nagy volt a mozgás a keretben, ennek is köszönhető, hogy első öt meccsünkből hármat is elveszítettünk (Sajóbábony, Tiszaújváros, Monor) és csak egyszer (Jászárokszállás) nyertünk. A folytatásban aztán zsinórban háromszor győztünk (Tiszafüred, Energia Gyöngyös, Gyöngyöshalász), majd zárásként már erősen megtizedelt keretünk kikapott a Honvéd U19-től.

Kilenc meccsünkön 19 gólt szereztünk, ami kettes mérkőzéskénti átlagnak felel meg. Legeredményesebb játékosunk Pálinkás Gergő volt, aki egymaga hétszer talált az ellenfelek hálójába. Rajta kívül Süttő Attila, illetve két új fiú, Deli Márió és Gémes László tudott duplázni, míg a fiatal Kurunci Gabi és Nagy Márió, valamint Szanyi Krisztián, Szőllősi Ferenc, Lőrincz Attila és Aranyos Mózes egyszer, egyszer volt eredményes.

Be the first to comment

Leave a Reply