Ott hagytunk két pontot: Balassagyarmat-Jászberényi FC 1-1 (1-1)

Ma délután az újonc Balassagyarmat otthonában lépett pályára csapatunk bajnoki mérkőzésen. Vezetőedzőnk, Német Gyula egy helyen változtatott a múlt héten magabiztos győzelmet arató kezdőcsapatán: a sérült Miski Zoltán helyett Menczeles Iván kezdett a kapuban.

Ritkán fordul elő, hogy két testvér egymás ellen lép pályára, most ez is megtörtént. A nyáron a Honvéd Akadémiától érkezett Király Olivér bátyjával, a szintén Kispesten nevelkedett, télen Balmazújvárosba szerződő, s onnan Balassagyarmatra igazoló Ákossal nézett farkasszemet.

Balassagyarmat-Jászberényi FC 1-1 (1-1)

Balassagyarmat, 300 néző, vezette: Leél-Őssy Ádám (Szabó Dániel, Molnár Adrián)

BSE: Erdei – Gábriel, Molnár T., Péter, Vekker, Lami, Szita, Király Á., Vastag, Pallagi, Nagy T. Edző: Nagy Tibor.

JFC: Menczeles – Szemere, Lakatos B., Lakatos G., Süttő – Sándor I. – Gresó, Király O.(Győrfi, 70.), Szöllősi, Nagy Sz.(Balogh M., 52.) – Pálinkás. Edző: Német Gyula

1.perc: Ennél rosszabbul nem is kezdődhetett volna számunkra a mérkőzés: a hazaiak házi gólkirálya, Szita Bence a középkezdést követően, 16 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot, 1-0.

24. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk a hazai kaputól 18 méterre. A letett labda mögé Szöllősi Ferenc állt oda és mesteri mozdulattal, a sorfal fölött eltekerve a labdát úgy lőtt a hálóba, hogy a labda a kapufát is érintette, 1-1.

Ez a mérkőzés nekünk állt, mind a két félidőben több ziccert is kidolgoztunk, ám sem Pálinkás, sem Gresó, sem Győrfi nem tudott a hálóba találni. Tíz forduló után ezzel együtt csapatunk továbbra is őrzi veretlenségét a keleti csoport mezőnyében.