Összekovácsoló erejű győzelem

Csapatunk tegnap bravúros győzelmet aratott a bajnokság toronymagas favoritjának tartott Tiszakécske otthonában. A találkozóról a csk-t, Szőllősi Ferencet faggattuk.

  • Igazi csapat-összekovácsoló erejű győzelmet arattunk a mezőny legjobb együttesének otthonában – értékelte a vasárnapi diadalt csapatkapitányunk. – Különösen annak fényében meglepetés az eredmény, hogy az utolsó húsz percben embnerhátrányban kellett játszanunk. A második félidőben ugyan mezőnyben fölénk nőtt a hazai gárda, ám igazi ziccert, mint amilyen Pálinkás Gerinek volt, nem sikerült kialakítaniuk. Két gólos vezetésünk birtokában átadtuk a teret ellenfelünknek, de rendkívül szervezetten futballoztunk, leszűkítettük a területet, így mindig volt valaki, aki ki tudta segíteni a másikat. Ennek a győzelemnek azonban akkor lesz igazán értéke, ha szerdán legyőzzük idehaza a Balassagyarmatot.

A bajnokság hatodik fordulójának összecsapása szerdán 17.3-kor kezdődik Jászberényben.