Egyértelmű, megérdemelt győzelem: Jászberényi FC-ESMTK 3-0 (2-0)

Az NB III-as labdarúgó bajnokság huszonkilencedik fordulójának ma délutáni mérkőzésén az ESMTK együttesét fogadja csapatunk. A 17.30-kor kezdődő rangadó alakulását online közvetítésünk révén követhetik figyelemmel szurkolóink.

Miski Zoltán felépült kézsérüléséből és vállalni tudta a játékot, ugyanakkor Szanyi Krisztián sárga lapos eltiltás miatt csak az oldalvonalon kívülről szoríthat társainak.

Jászberényi FC-ESMTK 3-0 (2-0)

Jászberény, 400 néző, vezeti: Szilasi Szabolcs (Aradi József, Máyer Gábor)

JFC: Miski – Szemere, Ilkovics, Hevesi-Tóth, Süttő – Lakatos(Szabó T., 87.), Sándor I. – Herczeg(Szőllősi, 81.), Ludasi, Albert Á. – Farkas J.(Svedyuk, 71.) Edző: Huszák Géza.

ESMTK: Bonica – Lázár, Privigyei, Markovics, Tóbiás – Mohácsik(Slezák, 63.), Szabó Á.(Kovács D., 79:)- Bartha, Karacs, Boda – Horváth L.(Nagy R., szünetben). Edző: Turi Zoltán

Ünnepélyes kezdőrúgással kezdődik a mérkőzés. Farkas Rómeó és Farkas Szebasztián indította útjára a labdát.

1.perc: Elkezdődött a mérkőzés. Mi tiszta kékben, a vendégek pedig tiszta piros szerelésben léptek pályára.

3. perc: Ludasi jobb oldali, éles beadása elsuhant a gólra éhesen berobbanó Farkas János előtt.

Az iramra egyelőre nem lehet panasz, mindkét csapat nagy lendülettel vetette magát a küzdelembe, ám az első 10 percben nem sikerült egyik alakulatnak sem veszélyes helyzetet kialakítani.

13. perc: Boda bal oldali szabadrúgása veszélyesen kanyarodott a kapunk elé, Markovics fejese azonban éppen Miski Zoltánt találta meg.

16. perc: Horváth levente a balösszekötő helyéről, 20 méterről, jobbal próbálta meg eltekerni a labdát a hosszú sarokba, ám 2 métert tévedett, így Miski Zoltánnak nem kellett játékba avatkoznia.

19. perc: Lázár nagy lendülettel tört előre a jobb oldalon, a jászberényi térfél közepéről jól emelt a középen kilépő Horváth Leventéhez, a vendégek centere azonban kecsegtető helyzetben nem tudta átvenni a labdát.

22. perc: Sándor István letalpalta a felszabadítani igyekvő Boda Józsefet, előcsalva ezzel a sárga lapot Szilasi játékvezető zsebéből.

24. perc: Az első igazán veszélyes helyzet: Albert keveredett át a jobb oldalra, a tizenhatos sarkáról lágyan középre emelt, bár a vendég védők kifejelték a labdát, Ludasi Martin kecsegtető helyzetben, 15 méterről lőhetett, de labdája a léc fölött hagyta el a játékteret.

26. perc: Szabó Ádám gurította vissza a tizenhatos bal sarkáról a labdát Mohácsik elé, aki középről, 25 méterről, keményen rátűzte, Miski csak másodjára tudta fogni a labdát.

27. perc: Albert a jobbösszekötő helyéről, 30 méterről végezhetett el szabadrúgást, középre lőtt labdáját Hevesi-Tóth 8 méterről Bonica kezébe fejelte.

30. perc: Albert kényszerítőzött Sándorral a tizenhatos előterében, a jobb oldalról élesen középre lőtte a labdát, s bár Farkas lövését még blokkolták a vendég védők, a lepattanó labda éppen Herczeg elé került, akinek még arra is volt ideje, hogy csináljon egy cselt, majd az üres kapuba gurította a labdát, 1-0.

33. perc: Lázár csúnyán buktatta Ludasit a jobb oldali szögletzászló közelében. Jogosan kapott sárga lapot.

42. perc: Albert Ádám három erzsébeti védőt is kicselezett a tizenhatos bal sarkánál, remekül tolta a labdát Farkas elé, akit a lövés pillanatában buktattak. Szilasi játékvezető azonnal a tizenegyes pontra mutatott. A büntetőt a sértett magabiztosan értékesítette, 2-0.

Vége az első félidőnek.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Szünetben cseréltek a vendégek: Horváth Levente helyére Nagy Richárd érkezett.

46. perc: Ismét Albert bolondította meg a vendég védelmet: 15 méteres lövésébe hárman is belevetődtek, a lepattanó Farkas elé pattant, aki egy igazítás után, jobbal, a bal felső sarok fölé lőtt.

49. perc: Alberttel nem boldogulnak az erzsébeti védők, ezúttal Farkassal kényszerítőzött a tizenhatos vonalán. A visszakapott labdát a tizenegyes pontról a léc alá bombázta, 3-0. A reklamáló ESMTK kapus, Bonica sárga lapos figyelmeztetést kapott.

63. perc: Ismét cserélnek a vendégek: Mohácsik helyett Slezák Richárd lépett pályára.

69. perc: Farkas remek szóló után tört be az erzsébeti tizenhatoson belülre, Markovics egyértelműen buktatta, ám Szilkasi játékvezető ezúttal nem ítélt tizenegyest. Házi gólkirályunk a belépő után nem is tudja folytatni a játékot. Svedyuk Alex érkezik a helyére.

74. perc: Bár a játékvezető előnyszabályt ítélt Szemere belépője után, az akció végeztével felmutatta a sárga lapot védőnknek.

75. perc: Markovics rosszul számította ki a labda ívét, mely így a felezővonalat éppen átlépő Herczeg elé pattant, aki azonnal kapura is emelt, Bonica azonban résen volt és az ötösön lehúzta a labdát.

79. perc: Harmadik cseréjüket is kihasználják a vendégek: Szabó Ádám helyett Kovács Dániel érkezett a hajrára.

81. perc: Cserél csapatunk: Herczeg László helyett Szőllősi Ferenc folytatja a játékot.

87. perc: Cserél csapatunk: Lakatos Béla helyett Szabó Tamás érkezik az utolsó percekre.

88. perc: Szabó Tamás épphogy beállt, máris sárga lapot kapott, miután keményen odalépett Slezáknak.

89. perc: Markovics kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután fellökte Svedyukot.

90. perc: A játékvezető 2 percet hosszabbít.

Vége a mérkőzésnek.

Csapatunk rangadón aratott magabiztos győzelmével továbbra is életben tartotta feljutási reményeit a Szolnok mögött.