Nem számolgatunk még …

A hét végi fordulóban csapatunk zsinórban hatodik győzelmét aratva – miközben 15-1-es gólkülönbséget ért el – immár belátható közelségbe került a listavezetőhöz. A sajóbábonyi összecsapás tapasztalatairól vezetőedzőnket faggattuk.

  • Azt hiszem, még a legelvakultabb borsodi szurkolók sem vitatják szombati győzelmünk jogosságát – vélekedett a kilencven percről Huszák Géza. – Ismerve a sajóbábonyi együttest, a körülményeket, azt kértem játékosaimtól, hogy az első negyedórában fokozottan figyeljenek a biztonságra, ismerkedjenek a pálya talajával. Ugyan már ekkor is mi irányítottuk a játékot, fölényünk igazából az első gólunk után vált meggyőzővé. A szünet előtt még egyszer bevettük a hazaiak kapuját, majd a térfélcserét követően villámgyorsan pontot is tettünk a találkozó végére.

A hazaiak az életükért küzdenek, azt vártuk, hogy bátrabban nekünk jönnek …

  • Bár nyomás alatt játszik a borsodi gárda, még 0-1-nél sem tolta feljebb védekezését, mondván egy gólt bármikor lehet találni. Mikor aztán a második félidőben előrébb merészkedett volna, már nem volt esélye a pontszerzésre.

Az eredmények alakulásának is köszönhetően már csak egy meccsnyi távolságra, három pontra vagyunk az első helyezettől …

  • Nem tagadom, fél szemmel figyeljük a vetélytársak eredményeit, de megbeszéltük az öltözőben, hogy nem számolgatunk. Tesszük tovább a dolgunkat, minden meccset szeretnénk megnyerni, minden meccsen szeretnénk kiszolgálni közönségünket. Aztán a bajnokság végén kiderül, mindez mire lesz elég. Az biztos, ha védekezésünk továbbra is így működik, nehéz lesz minket megverni. Hat meccsen egy gólt kaptunk, azt is tizenegyesből, s ez már nem lehet a véletlen műve.

Rossz talajú pályán, kiesés elől menekülő csapat ellen gyűjtöttük be a három pontot. Sérülések, sárga lapok mennyire sújtották az együttest?

  • Szerencsére megúsztuk mindkettőt. Sándor Sztyopa és Farkas Jani egy hete, Hevesi-Tóth Tamás most töltötte le sárga lapos eltiltását, tehát ha lehet azt mondani, jól jöttünk ki a “kártyapartiból”. Ugyan Ludasi Martin betegség miatt kihagyta a mai edzést, de bízom benne, hogy a hét végén rá is számíthatok.

Csapatunk vasárnap az Eger együttesét fogadja a harmadosztályú bajnokság 21. fordulójának összecsapásán.