Nem fiatalok, de nagyon rutinosak

A hét végén a nyolcadik forduló összecsapásaival folytatódik a harmadosztályú bajnokság küzdelemsorozata a Keleti csoport tagjai számára. Listavezető csapatunk a tizenharmadik helyen tanyázó DEAC vendége lesz vasárnap délután.

Ugyan a debreceni egyetemi gárda nem áll jól a bajnokságban, mindössze egyszer nyert, ennek ellenére nem árt az óvatosság. A Sáfár László dirigálta együttes ugyanis tele van egykori élvonalbeli futballistákkal, akik bár már nem fiatalok, de rutinjuk sokat ér egy, egy kiélezett összecsapáson. Nagy Zoltán, Máté Péter, Spitzmüller István, Virág Aladár, Sidibe vagy éppen Ramos hosszú, hosszú éveket töltött az első osztályban, legtöbbjük sokszoros bajnoknak vallhatja magát a Loki színeiben. Rajtuk kívül is akad profiligás játékos a gárdában: Kiss László (Balmazújváros, Békéscsaba), Nagy Róbert és Karikás Krisztián (Balmazújváros), illetve Kerekes Krisztián (Budafok) is megfordult az NB II-ben.

Egy régi ismerőst is köszönhetünk a hajdúsági keretbe, Patócs Richárd az elmúlt idényt még csapatunkban töltötte, a nyáron igazolt Debrecenbe. A hajdúságiak védelme stabil, mindössze három találattal kapott többet, mint mi, ellenben támadójátékuk egyelőre halovány, csupán a Gyöngyös, a DVTK II és a Sajóbábony szerzett egy, egy góllal kevesebbet, mint a fekete-fehérek.

A vasárnap 15.30-kor kezdődő bajnoki összecsapásnak az egyetemi sporttelep ad otthont.