Nekem itt van az otthonom …

Bár túl nagy mozgás nincs keretünkben, mi több, az új fiúk sorsa még kérdéses, egy valami biztos, a kapus Menczeles Iván tavasszal ismét csapatunkat erősíti.

  • Korábban hat évet töltöttem Jászberényben, itt vált belőlem felnőtt kapus, így nyugodtan mondhatom, hogy hazatértem a városba – kezdte “bemutatkozó” beszélgetésünket a 25 éves kapus. – Az elmúlt két évben ugyan nem itt védtem, de így is sokszor megfordultam Jászberényben, hiszen nagyon sok barátom van itt. Úgy is fogalmazhatok, kicsit itt van az otthonom …

A másodosztályt ott hagyva tértél haza.

  • Nagyon jól éreztem magam Nyíregyházán, remek csapatban, közösségben dolgozhattam. Mikor decemberben felvetődött annak lehetősége, hogy a több játék reményében távozhatok, azonnal megkeresett Besenyi Gábor és nagyon gyorsan megegyeztünk. Vannak az életben olyan szituációk, amikor egyet vissza kell lépni, hogy aztán majd ismét elindulhassunk előre. Várhattam volna, talán lett is volna másik NB II-es ajánlatom, ám én most úgy éreztem, itthon, Jászberényben tudom legjobban ismét felépíteni magam.

Az elmúlt fél évben a korábbiaknál kevesebbet védtél …

  • Mindössze két tétmeccsen álltam a gólvonalon, de az elvégzett munka nem vész kárba, jó állapotban vagyok, és … És dolgozik bennem a bizonyítási vágy. Nem a langyos vízbe jöttem magam áztatni, hanem igenis hozzá kell tennem a magamét a csapat minél eredményesebb szereplése érdekében. Alig várom már a rajtot.

Menczeles Iván korábban 98 tétmeccsen őrizte a JFC kapuját. Februárban elérkezhet a jubileumi százhoz …

 

Be the first to comment

Leave a Reply