Mindig megizzadtunk a Tállya ellen …

Nyáron átalakult csapatunk továbbra is tartja a lépést az élmezőny tagjaival, öt forduló után azonos pontszámmal a Tiszaújvárossal, a DEAC-cal és a Cegléddel az élen áll. A négy együttes között csupán a gólkülönbség dönt a sorrendről, miközben az ötödik ESMTK már négy ponttal marad le a kvartett mögött.

Vasárnap – a bajnokság hatodik fordulójában – az előző idényben kieső helyen végző, ám a SZEOL visszalépése miatt továbbra is a harmadosztályban szereplő Tállya vendége lesz csapatunk. A borsodi kis csapat, akár csak az előző idényben, Ibrányban rendezi hazai találkozóit. A Tállya stílusa nem igazán ízlett együttesünknek az elmúlt szezonban, hazai pályán 1-1-es döntetlenre végeztünk, míg a “visszavágón” Ludasi Martin góljának köszönhetően kiszenvedtünk egy 1-0-ás győzelmet. Most sem számíthatunk könnyed játszadozásra. Az Uray Attila dirigálta gárda éppen a legutóbbi fordulóban, az éllovas Tiszaújváros ellen bizonyította, hogy bárkit képes megszorongatni. Bár vereséget szenvedett az idegenbeli összecsapáson, vendéglátója csupán a 90. percben biztosította be győzelmét.

Több rutinos futballista is található a keretben: az NB II-ben is szerepelt Ondó János évek óta az egyik leggólerősebb játékosa a borsodi alakulatnak, a Diósgyőrben nevelkedett Csicsvár Milán meghatározó tagja volt az egykoron a másodosztályban vitézkedő Cigándnak, a 35 éves Minczér Tibor a Kisvárda és Nyíregyháza szerelésében futballozott a profiligában, utóbbinak még a csapatkapitánya is volt. Figyelmeztető kell, hogy legyen számunkra, a Tállya az utolsó három meccsén hét gólt szerzett, pedig a Sényő és a Tiszaújváros ellen is idegenben lépett pályára.

A vasárnapi bajnoki találkozó 16 órakor kezdődik az ibrányi sporttelepen.