Menczeles Iván Erzsébeten folytatja

Öt és fél év után távozik csapatunktól Menczeles Iván. A 23 éves kapus a fővárosban, “örök” csoport riválisunknál, az ESMTK együttesében folytatja pályafutását.

  • Nehéz szívvel bólintottam rá az erzsébetiek ajánlatára, akik már hosszabb ideje invitáltak, de mindenképpen védeni szeretnék – felelte honlapunk tájékoztatására a 23 éves hálóőr. – Nagyon szép éveket töltöttem Jászberényben, közel száz meccsen kezdőként léptem pályára a kék-fehér színekben. Köszönettel tartozom a klub vezetőinek, szakvezetőinek, akik megteremtették számomra a bizonyítás lehetőségét. Szinte már jászberényinek éreztem magam, olyan régen érkeztem a JFC-hez. Szanku Kristóf és Szabó Tamás, valamint a jelenleg sérült Szanyi Krisztián volt csapattársam még az ifiben a 2014-es idényben, illetve Ludasi Martin játszott már akkor a felnőttben, a keret többi tagja mind utánam érkezett Jászberénybe.

Az elmúlt hónapokban kézsérülés hátráltatta a szereplésed …

  • Megműtötték a kezem, a tavaszi idény végén már visszatérhettem a pályára. Az elmúlt fél évben már nem hátráltatott sem az edzésmunkában, sem a mérkőzéseken a korábbi sérülés, így izgalommal várom az erzsébeti lehetőséget.

Menczeles Ivánnak köszönjük az elmúlt éveket, további pályafutásához sok sikert kívánunk!