Megyei rangadóval zárjuk az évet

A tavaszról előrehozott 20. fordulóval a hétvégén véget ér a pontvadászat első fele a harmadosztályban. A vasárnapi bajnokit követően téli szabadságra térnek a csapatok, legközelebb majd három hónap múlva lépnek pályára tétmeccsen.

Együttesünk vasárnap a megyei rivális Törökszentmiklós vendégeként búcsúzik 2021-től. Újonc házigazdánk sereghajtóként szeretne kozmetikázni őszi bizonyítványán és visszavágna az augusztusi nyitányon elszenvedett súlyos vereségért. Az akkori 4-0-ás győzelmünk hűen tükrözte a két csapat közti különbséget. Szeretnénk, ha nem is ekkora különbséggel, de ismét érvényesítenénk a papírformát. Ugyan többen is kisebb, nagyobb sérüléssel bajlódnak keretünkből – például Tóth Olivér sem teljesen egészséges, így Szanyi Krisztián játszhat a védelem közepén -, de azzal a játékkal, azzal a hozzáállással, mellyel Diósgyőrből hazahoztuk a három pontot múlt vasárnap, most is sikerrel járhatunk …

Be the first to comment

Leave a Reply