Megyei rangadó, felkészülési meccsként

Zsinórban játssza csapatunk a felkészülési mérkőzéseket ezekben a hetekben. Mióta Német Gyula vezetőedzővel megkezdték január 6-án az erőgyűjtést játékosaink, már öt mérkőzésen vannak túl. És máris itt a következő …

Szerdán egy igazán “pikáns” kilencven perc vár játékosainkra. Az NB III Keleti csoportjában riválisunknak számító megyei rivális, a Tiszafüred látogat holnap Jászberénybe. Az a Tiszafüred, mely ellen elveszítettük őszi veretlenségünket a bajnokság hetedik fordulójában.

Ezekben a napokban mindkét gárda komoly átalakuláson megy át, így nem csak nekünk, de vendégeinknek is szükségük van a felkészülés során értékmérőnek számító találkozókra. Német Gyula, illetve Dorcsák Zoltán vezetőedzők most lemérhetik, hol is tartanak az új játékosok beépítésével, a próbajátékosok közül kit tartsanak meg, vagy éppen kinek köszönjék meg az eddigi részvételt. Egyszóval felkészülési meccs lesz, az eredmény ugyan még másodlagos, de a mutatott játék, a teljesítmény annál fontosabb …

A járványügyi szabályoknak megfelelően zárt kapus találkozó szerdán 17 órakor kezdődik a berényi műfüves pályán.

Be the first to comment

Leave a Reply