Matiné-meccs Újpesten

A hét végén már a bajnokság tizenötödik fordulójának mérkőzéseit rendezik meg a harmadosztályban. Csapatunk Újpesten, a lila-fehérek második gárdája ellen lép pályára.

Vasárnapi vendéglátónk egyetlen ponttal csapatunk mögött, a táblázat tizenkettedik helyén tanyázik. A lila-fehérek kettővel több gólt szereztek, néggyel többet kaptak, mint mi, azaz az eddigi eredmények azt mutatják, hogy nagyon hasonló képességű együtteshez látogatunk.

Ami viszont figyelemre méltó, hogy az Újpest II egyetlen kivétellel – augusztusban, Békéscsabán nyert – csupán azokat a gárdákat győzte le, melyek a táblázaton mögötte helyezkednek el: a sereghajtó Törökszentmiklós, a tizennyolcadik Hidasnémeti, a tizenhetedik Tállya és a tizenhatodik Tiszafüred ellen gyűjtötte be mind a három pontot. Hazai környezetben eddig csupán az újonc borsodi alakulatot, a Hidasnémetit verte meg.

A vasárnapi bajnoki találkozó a megszokottól korábban, délelőtt, matinéidőben, 11 órakor kezdődik a Szusza Ferenc-stadionban.

Be the first to comment

Leave a Reply