Már megint a Tiszaújváros …

Vasárnap délután lezárult egy szép sorozat. Csapatunk 2019. május 5-i után szenvedett ismét vereséget. Ezen hat és fél hónap alatt lejátszottunk tizennégy bajnoki mérkőzést és ebből tízet megnyertünk, négyen pedig döntetlenre végeztünk Rúgtunk 36 gólt és mindössze tizenhármat kaptunk.

Mivel tudjuk, minden sorozat megszakad egyszer, igazából még azt se mondhatjuk, hogy ilyen hosszú menetelés után váratlan volt a Tiszaújváros elleni vasárnapi 1-2, és mégis … Nem volt ugyanis különösebb előjele, hogy az őszi idény tizenegyedik fordulójában pont nélkül maradunk. Az első félidőben megvolt rá a lehetőségünk, hogy eldöntsük a meccset a saját javunkra, ám azzal, hogy elhibáztuk a ziccereinket, a tűzzel játszottunk. És végül meg is égettük magunkat. Mikor már mindenki a meccs végét jelző hármas sípszót várta, a hosszabbításban hibáztunk hátul, a vendégek támadója pedig köszönte szépen a lehetőséget, bevette Menczeles Iván kapuját és lezárta szép sorozatunkat.

Bő hat hónapja, a Tiszaújvárosban elszenvedett 1-0-ás vereséggel szálltak el végleg feljutási reményeink. Most ismét a borsodi alakulat parancsolt megálljt csapatunk 2-1-es sikerével. Még jó, hogy már csak egyszer, 2020. május 3-án játsszunk az idei bajnokságban az újvárosi gárda ellen …