Már csak rossz emlék az arccsont-törés

Még szeptember végén, a Putnok ellen idegenben, Múcsonyban megrendezett találkozó első félidejében szenvedett súlyos arcsérülést kapusunk, Miski Zoltán. Bár végig védte a találkozót – a 2-1-es vereség nem rajta múlott -, haza érkezésünk után kénytelen volt orvoshoz fordulni. A berényi, majd szolnoki kórházi vizsgálatok megállapították, hogy arccsont-törést szenvedett. Ugyan egy ideig fenn állt a veszélye, hogy műteni kell, végül megúszta az operációt.

Azóta hat meccset játszott le csapatunk … Miski Zoltán nélkül. Szerencsére állapota szépen javult, s bár több, mint egy hónapig csak a lelátóról szurkolhatott a társaknak, egy ideje már a kerettel készül. Sőt, közönségünk legutóbb, a Tállya elleni összecsapás alkalmával már a kispadon köszönthette. Hogy mikor láthatjuk ismét a kapuban tétmeccsen? Megjósolhatatlan, ugyanis Menczeles Iván élt a kínálkozó lehetőséggel és mióta újra bizalmat kapott, remek teljesítményt nyújt.

Mindennek minden bizonnyal Arany László vezetőedző örül a legjobban, hiszen nyugodt lehet, két remek kapus áll rendelkezésre.