Kimondottan jól játszottunk, mégis döntetlen lett a vége

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Gólt kapni soha nem jó. Pláne nem, ha mindez pontvesztést eredményez. Arról már nem is beszélve, mikor mindez a hosszabbítás hosszabbításában, a rendes játékidő 93. perce után történik. Márpedig velünk ez a szerencsétlen eset fordult elő bajnokság nyolcadik fordulójában, vasárnap délután.

  • Simán kellett volna nyernünk, ehelyett 1-1-es döntetlenre végeztünk – bosszankodott vezetőedzőnk, Arany László, felelevenítve a vasárnapi, Nyírbátor elleni összecsapást. – Kimondottan jól játszottunk, öt, hat óriási helyzetet is kialakítottunk, ám vezetésünk után nem tudtuk feltenni az i-re a pontot. Pedig a második félidőben, Nagy Ricsi például többször is eldönthette volna a meccset.

Mindez viszont nem kellett volna, hogy pontvesztést eredményezzen …

  • Sajnos a kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, elég volt egyetlen kihagyásunk és Hornyák Marcell kegyetlenül kihasználta a kínálkozó lehetőséget. Kis Balázs és Mile Krisztián összefutott a tizenhatos előterében, a labda a vendégek centere elé pattant, aki úgy lőtte ki a hosszú sarkot, hogy Miski Zoli talán még bele is ért. A gól után aztán véget is ért a mérkőzés. Nem tudok mást mondani, balszerencsés körülmények között veszítettünk két pontot, pedig jól játszottunk. Az viszont kimondottan jól esett, hogy közönségünk értékelte erőfeszítéseinket, s a lefújást követően az 1-1 ellenére is megtapsolták a fiúkat.

Csapatunk a bajnokság kilencedik fordulójában, vasárnap a listavezető Monor otthonában lép pályára.