Két játékosunk távozott

Javában zajlanak a tárgyalások a színfalak mögött, ki, hova és honnan igazol, s ez alól természetesen nem marad ki klubunk sem. Ugyan a felkészülés kezdetéig még néhány nap hátra van, ám az már biztos, hogy három korábbi játékosunkat hiába keresik szurkolóink ősszel csapatunkban.

Szanyi Krisztián sérüléséről már beszámoltunk, fiatal védőnk keresztszalag-szakadás miatt a teljes őszi idényt kénytelen kihagyni. Két játékosunk ugyanakkor bejelentette távozási szándékát, mindketten máshol folytatják pályafutásukat. Nyárasdi Zsombor alapembernek számított az elmúlt bajnokságban, huszonnyolc bajnokin lépett pályára csapatunkban, s védő létére öt gólt szerzett. Herczeg László husszor kezdőként, hétszer csereként kapott lehetőséget, s négy alkalommal talált a kapuba.

Mindkét távozó játékosunknak további sok sikert kívánunk pályafutásukhoz.