Jöhet a kemény munka

Bár már múlt csütörtökön és pénteken is edzetek egyet, egyet játékosaink, majd a hét végén részt vettek a hagyományos téli csapatépítő disznóvágáson, az igazi munka holnap kezdődik.

Huszák Géza vezetőedző immár számolhat a három új játékossal, az Egerből érkezett Lakatos Bélával, a BKV Előrétől visszatérő Birtalan Jánossal, valamint a Monortól kölcsönkapott fiatal Tóth Ádámmal. Mindez egyben azt is jelenti, a védelemben, a középpályán, illetve a támadósorban is bővült a “kínálat”, azaz remélhetően nagy lesz a harc a csapatba kerülésért.

Ugyanakkor már nincs velünk Lékó Gergő, aki az NB III-as BKV Előréhez távozott.