JFC a JNSZ Megyei Női Labdarúgó Bajnokság bronzérmese!

Május végén véget ért a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Női Labdarúgó Bajnokság. A JFC is szerepeltetett egy igen fiatal, U17-es korosztályt. A lányok kitartással, becsülettel végigcsinálták a szezont, és az eredmény nem is maradt el. 16 ponttal a tabella 3. helyére értek fel.

A tegnapi napon, Papp Lajos, az MLSZ JNSZ megyei titkára; Varga Zsolt László, az MLSZ JNSZ megyei igazgatója és Nagy Andrea, az MLSZ JNSZ megyei Grassroots koordinátora látogatott el hozzánk, és ünnepélyes keretek között adta át játékosainknak érmeiket.

13342261_1136506243037761_958585972_n

13341997_1136506216371097_2145313747_n

A 2015/2016-os szezon a női utánpótlás csapatnál az újjászervezésről szólt. A szezon nem indult könnyen, mivel edzőként ez volt az első évem a csapatnál, ráadásul kezdetben létszámproblémákkal is meg kellett küzdenünk. Év közben sikerült játékosokat toborozni, akik hamar beilleszkedtek a csapatba. Jelentős részben ennek köszönhető a Jász- Nagykun- Szolnok megyei bajnokságban elért 3. helyezés is. A lányok U17-es csapatként a felnőtt mezőnyben is remekül megállták a helyüket. A bajnokság gólkirálynője is csapatunkból került ki, Salgó Cintia 17 találattal végzett a góllövőlista élén. A jövőre nézve biztató, hogy sok olyan fiatal lány került a csapatba, akikre a következő szezonban is számíthatok, így esetleg bátrabb célkitűzéseink is lehetnek. Büszke vagyok a csapatomra, és mindenkinek köszönöm az egész éves munkáját. Bízom benne, hogy a következő szezonban mind mutatott játékban, mind eredményességben tovább tudunk fejlődni.

                                                                                                                                                    Medve Dóra

13335248_1136506206371098_1912017738_n

Medve Dórának, a csapat edzőjének gratulál Varga Zsolt László 

13348864_1165235150200108_1843750873_n13348804_1165235180200105_423609059_n 13348967_1165235266866763_411203347_n

Salgó Cintia

Salgó Cintia
gólkirálynő

Kislányok érem

Állósor: Bertalan Brigitta, Csesznyik Fruzsina, Tóth Vivien, Medve Dóra edző, Kiss Fanni, Gyarmati Enikő

Térdelősor: Polyák Rebeka, Pomaházi Dóra, Salgó Cintia, Nyers Olívia, Rácz Roxána, Vígh Fanni

Kapus: Kármán Regina

A képről hiányoznak: Versényi Virág, Versényi Adrienn, Vígh Lili, Varga Dominika

Ma délután a sikeres szezon végén egy közös bográcspartival ünnepelnek a lányok.

Hajrá JFC!

JFC-“ahol a szabadidő értelmet nyer”