Jászberényi FC-Békéscsaba II 1-3 (1-2)

Ma ebéd után a Békéscsaba második együttese ellen lépett pályára csapatunk a bajnokság tizenkettedik fordulójának mérkőzésén.

Vezetőedzőnk ezúttal nem számíthatott a sárga lapos eltiltását töltő csapatkapitányunkra, Szőllősi Ferencre, illetve Erdős Gáborra.

Jászberényi FC-Békéscsaba II 1-3 (1-2)

Jászberény, 300 néző, vezette: Valu Tibor (Szilágyi Zsolt, Gavalla-Kulcsár Judit)

JFC: Bonica – Szanyi, Tóth O., Aranyos, László (Kurunci) – Palcsó – Sárossy, Koppermann, Nagy Sz. (Izsold) – Polák (Lakatos), Asztalos. Vezetőedző: Német Gyula.

Békéscsaba II: Apró – Sipaki, Styecz, Balog Z., Tóth P., Varga T., Várdai, Bónus, Zvara, Ilyés, Szabó Zs. Vezetőedző: Brlázs István.

3. perc: Félpályáról felívelt labdával Ilyés került helyzetbe és 16 méterről okosan kilőtte a jobb alsót, 0-1.

12. perc: Polák bal oldali szabadrúgás beívelése a hosszú saroknál a kapufáról pattant ki.

13. perc: Polák 22 méteres szabadrúgását a bal kapufa hárította.

16. perc: Sárossy a jobb oldaléról befelé cselezett, majd 22 méterről kilőtte a bal felsőt, 1-1.

20. perc: Jobb oldali beadás után Bonica kiöklözte a labdát, mely Ilyéshez került, aki 10 méterről a bal alsóba lőtt, 1-2.

60. perc: Asztalos Dávidot második sárga lappal kiállította a játékvezető.

90. perc: Bedobásunk után gyors kontrát vezettek a vendégek, melynek véghén Ilyés 10 méterről beállította a végeredményt, 1-3.

Be the first to comment

Leave a Reply