Járt utat a járatlanért …

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az elmúlt bajnoki mérkőzések előtt rendre csapatunk legrutinosabb játékosát, Sándor Sztyopát kértük meg, hogy “harangozza” be a hét végi összecsapást. Az eredmény ismert, valamennyi találkozóját megnyerte együttesünk.

  • Rajtam nem múlik, ha ez kell a győzelmünkhöz, még sokáig “felvezetem” a hét végi bajnokinkat – felelte mosolyogva honlapunk felvetésére Sándor István. – Gondolom érthető, jó a hangulat az öltözőben. Nem csak, hogy sikerrel vettük az eddigi akadályokat, de úgy érzem, játékunk is folyamatosan javul.

Olyan csapat ellen lépünk pályára szombaton, mely okozott már kellemetlen meglepetést számunkra …

  • Biztos vagyok benne, hogy kellemetlen ellenfél lesz a Tállya. Ahogy telnek a fordulók, úgy húzódnak egyre jobban a kapujuk elé ellenfeleink. Igyekeznek leszűkíteni a területet gyors támadóink előtt, ez pedig nem könnyíti meg a helyzetünket. Türelmesnek kell lennünk, nem szabad kapkodnunk akkor sem, ha az elején nem sikerül a kapuba találnunk. Az elmúlt meccsek bebizonyították, a második félidőben is képesek vagyunk helyzeteket kidolgozni, gólokat szerezni.

Sérültek, eltiltottak?

  • Egyedül Hevesi-Tóth Tamás hagyott ki néhány edzést, de a kezeléseknek köszönhetően a héten már ő is a csapattal dolgozott, azaz nincs hiányzónk. Hosszabb a kispadunk, mint volt korábban és mindenki játszani szeretne. Komoly harc zajlik már a keretbe kerülésért is, s ez jót tesz a harci szellemnek. Nyerni akarunk a hét végén!

A Tállya elleni találkozó szombaton 17 órakor kezdődik a győngyösi pályán.