Ismét munkában …

Véget ért a nyári szünet játékosaink számára, ma délután Német Gyula vezetőedző irányításával megkezdik a felkészülést a 2021-22-es bajnok idényre.

  • Eddig öt fiatal érkezéséről számolhattam be. Tóth Olivér Füzesgyarmatról, Polák Gergő Martfűről, Borics Levente Hevesről tér vissza hozzánk, míg Izsold Dánielt Tószegről, Uram Dénest Jászárokszállásról igazoltuk – felelte honlapunk érdeklődésére klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos. – Ugyanakkor heten távoztak, hárman, Pálinkás Gergő, Lőrincz Attila (Dorog) valamint Süttő Attila (Kazincbarcika) önszántukból igazoltak el, míg a télen érkezett Gémes Lászlót, G. Biró Gergőt, Deli Máriót és Lukács Richárdot mi nem marasztaltuk.

Mivel több a távozó, vélhetően még nem kész a keret …

  • Természetesen, már ma is több próbajátékost várunk az edzésre. Két középpályást, valamint egy, egy támadót és védőt még mindenképpen igazolni szeretnénk. Jövő szerdán egy hétre edzőtáborba költözünk Szarvasra, addigra szeretnénk megegyezni kiszemeltjeinkkel.

A harmadosztályú bajnokság augusztus elsején kezdődik.

(Fotó: Agócs László)

Be the first to comment

Leave a Reply