Ilyen volt a harmincadik forduló

Vasárnap késő délután rendezték meg a záró, harmincadik fordulót a harmadosztályú labdarúgó bajnokság Keleti csoportjában. Csapatunk nagy küzdelemben, igencsak tartalékos összeállításban 2-1-es vereséget szenvedett az ezüstérmes ESMTK otthonában.

Az már korábban eldőlt, hogy a Monor megnyerte a pontvadászatot, mivel pedig tegnap nyert Tiszafüreden, az is véglegessé vált, hogy a Tisza-tavi gárda egy éves NB III-as szereplés után búcsúzik a harmadosztálytól. Szintén kikapott – ezúttal a Putnoktól – a Balassagyarmat, így a másik újonc is a megyei bajnokságban folytathatja csak az ősztől. A Tállya otthon tartotta a három pontot a Füzesgyarmat ellen, s ezzel meghosszabbította tagságát. A kis-MTK a hírek szerint a következő évadot már nem vállalja az NB III-ban, annak ellenére sem, hogy kiharcolta a bent maradást. A Gyöngyös és a DEAC győzelemmel zárta az idényt, míg a Tiszaújváros sikerével megőrizte negyedik helyét a táblázaton.

Eredmények: ESMTK-Jászberényi FC 2-1, Tiszafüred-Monor 2-3, Balassagyarmat-Putnok 1-2, Tállya-Füzesgyarmat 2-1, Gyöngyös-MTK II 2-0, DEAC-DVTK II 3-0, Tiszaújváros-Cigánd 2-1.

A Monor együttese ősztől az NB II-ben, a Tiszafüred és a Balassagyarmat, illetve a télen visszalépett Salgótarján a megyei bajnokságban szerepelhet.