Ilyen győzelem után minden szép

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Vasárnap meggyőző játékkal, magabiztos, már, már fölényesnek mondható győzelmet aratott csapatunk a mindenkire veszélyes Putnok ellen. Szokásos mérkőzés utáni értékelésünk során érthetően elégedett volt vezetőedzőnk.

  • Most mit mondhatnék, egy 4-0-ás győzelem esetén minden szép és minden jó – vélekedett Arany László. – De komolyra véve a választ, ezúttal valóban egy szavam sem lehet, tényleg jól futballoztunk. Már egyből az elején kidolgoztunk egy ziccert, akkor még bravúrral hárított a borsodiak kapusa. A következő helyzetnél viszont már ő sem tudott segíteni csapatán. Attól kezdve pedig azt játszottuk, amit egy hete a DEAC ellenünk.

A mérkőzés előtt volt egy fél mondata, miszerint a Putnok játszó csapat, s ez jobban feküdhet nekünk …

  • Valóban, s ez a pályán be is bizonyosodott. Vezetésünk után kitámadtak, mi pedig a szabad területeken olyan kontrákat vezethettünk, mely rendszeresen magában hordozta a gólveszélyt. Gyorsan megdupláztuk az előnyünket, majd a szünet után ismét gyorsan rúgtunk két gólt, s ezzel el is dőlt a három pont sorsa. Szép időben, sok néző előtt, jó játékkal nyertünk, remélem sikerült örömet szereznünk az értünk szorítóknak.

Csapatunk a hét végén, az őszi idény egyik legnehezebb mérkőzésén, a Szolnoki MÁV elleni megyei rangadón folytathatja a pontgyűjtést.