Így kell kezdeni: Jászberényi FC-Törökszentmiklós 4-0 (2-0)

Ma kora este megkezdődött a 2021-22-es NB III-as bajnokság. Csapatunk a Keleti csoport nyitófordulójában az újonc Törökszentmiklós együttesét fogadta.

Jászberényi FC-Törökszentmiklós 4-0 (2-0)

Jászberény, 300 néző, vezette: Kakucs Szabolcs (Bereczki Bence, Juhász Szabolcs)

JFC: Bonica – Szanyi (Nagy Sz., 72.), Tóth O., Aranyos, László – Asztalos (Koppermann, 81.) – Muhari (Polák, 60.), Szőllősi (Palcsó, 60.), Erdős, Sárossy – Szanku (Borics, 81). Vezetőedző: Német Gyula.

Törökszentmiklós: Zsibrita – Debreceni (Körömi, 46.), Pervuznik, Bencze, Szántó (Kinyig, 79.) – Bartáth, Kiss Cs., Csúri (Gyomai, 46.) – Rimóczi (Faragó, 76.), Telinger (Héder, 46.), Gusztafik. Vezetőedző: Török László.

19. perc. Asztalos beívelését a kimozduló kapus mellett Szanyi passzolta a hálóba, 1-0.

32. perc: Az első NB III-as mérkőzésén pályára lépő Muhari Zoltán egy kipattanó labdát nagy erővel bombázott Zsibrita mellett a hálóba, 2-0.

35. perc: Sárossy bombáját a kapufa hárította.

79. perc: Erdős 18 méterről a léc alá bombázott, 3-0.

89. perc: Tóth Olivér állította be a végeredményt, 4-0.

Csapatunk minden tekintetben felülmúlta vendégét és megérdemelten tartotta itthon a három pontot.

(Fotó: Agócs László)

Be the first to comment

Leave a Reply