Idei utolsó meccsünket vívjuk vasárnap délután Jászberényben

Búcsúzni csak szépen szabad, tartja a mondás. Márpedig csapatunk ebben az idényben április 8-án lép pályára utoljára Jászberényben. Azt követően – mivel megkezdődik a játéktér felújítása – hazai mérkőzéseinknek a gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep ad majd otthont.

Nem lesz egyszerű dolga csapatunknak, hiszen vasárnap azt a Putnokot fogadjuk, mely az elmúlt napokban remek formába lendült. Négy nap alatt úgy szerzett hat pontot, hogy rúgott hét gólt, miközben csak egyet kapott. A hétközi fordulóban azt a Cigándot verte éppen meggyőző játékkal idegenben, amelyiktől mi simán kikaptunk szombaton. Szóval nagyon fegyelmezett, nagyon koncentrált játékra lesz szükségünk, ha győzelemmel szeretnénk búcsúzni közönségünktől. Fejes János letöltötte sárga lapos eltiltását, így visszatér a keretbe.

Ősszel vezetőedzőnk, Arany László bemutatkozó mérkőzésén nagy csatában, 2-1-es vereséget szenvedtünk, azaz van miért visszavágnunk a jelenleg a dobogó harmadik fokán tanyázó borsodi alakulatnak. A vasárnapi találkozó Gaál Gyöngyi vezeti, segítői Szarvas László és Tőkés Róbert lesznek.