Idegenben is otthon

A hét végén a második fordulóval folytatódik a harmadosztályú labdarúgó bajnokság a Keleti csoport csapatai számára. Együttesünk a Füzesgyarmat elleni hazai győzelem után ezúttal idegenben lép pályára.

Nem kell messzire utaznunk, csak a közelmúltban még második otthonunknak számító Gyöngyösre. Mivel majd egy évig a Heves megyei sporttelepre jártunk haza, nem lehet azt mondani, hogy ismeretlen közegben kell megkísérelnünk a pontszerzést. Ugyanakkor a mai GYAK nem hasonlítható össze az elmúlt években kiesés elől menekülő gárdával. Varga Attila keze alatt szép lassan egyre ütőképesebb csapat formálódik. A nyáron tizenegy új – zömében fiatal – játékos érkezett a zöld-fehérekhez. Például egykori játékosunk, Nagy Richárd vagy az elmúlt szezonban az ESMTK színeiben nyolc gólt Bartha Roland is a gárda erőssége lehet. Az újak közül pályára lépett még a nyitófordulóban Tiszaújvárosban 0-0-ra végzett mérkőzésen Csocsánszki Dávid.

A borsodi találkozón több, mint fél órát emberhátrányban játszott a gyöngyösi alakulat, lévén Forgács Pétert második sárga lappal kiállította a játékvezető – értelemszerűen nem is léphet pályára ellenünk -, így különösen becsülendő pontszerzése.

A vasárnapi bajnoki találkozó 17 órakor kezdődik a Kömlei Károly Sporttelepen.