Hét gól, hat gólszerző

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Csapatunk a bajnokság ötödik fordulójában immár negyedik győzelmét szerezte és 450 perc játék után vezeti a harmadosztály Keleti csoportjának mezőnyét. Bár a hét vége legfölényesebb győzelmét együttesünk aratta, azért szünetben nem sokan fogadtak volna nagy tételben kiütéses sikerünkre.

  • A 7-1 ellenére állítom, nem rossz csapat a Sajóbábony, a nagy gólkülönbség ellenére sem volt könnyű dolgunk – elevenítette fel a vasárnapi összecsapást vezetőedzőnk, Arany László. – Ugyan gyorsan megszereztük a vezetést, de úgy mentünk a szünetre, hogy csupán egyetlen gól az előnyünk. A térfélcserét követően azonban valóban nem voltunk egy súlycsoportban.

Minek köszönhető, hogy a második félidőben beindult a henger?

  • Az újonc csapatok sokszor esnek abba a hibába, hogy mivel az előző szezonban ők voltak bajnokságuk legjobbjai, s végig támadták a mérkőzéseket, rosszul osztják be erejüket a magasabb osztályban. Jelen esetben a borsodi gárda az ötvenedik percre, amikor még 2-1 volt az állás, szemmel láthatóan kipukkadt, a középpályán játékosai már nem tudtak labdát szerezni, már nem ütköztek. Nálunk pedig szinte mindenkinek kijött a lépés, amit talán az is bizonyít, hogy hét gólunkon hat játékos osztozott.

Mennyit számít az öltözőben, hogy 2-1-re vagy 7-1-re nyerünk?

  • A fölényes győzelmek természetesen jót tesznek az önbizalomnak, de úgy látom, játékosaim helyén kezelik a sikereket. Jó ránézni a táblázatra, de különösebben egyelőre nem foglalkozunk vele. Örülni 2019. június 2-án akarunk majd, de akkor nagyon!

A bajnokság hatodik fordulójában rangadóra, Egerbe utazik csapatunk.