Hazai pályán nagyon erős a nyírbátori gárda

Ugyan csapatunk a harmadik, szombati vendéglátónk pedig a tizenkettedik helyről várhatja az NB III tizenhetedik fordulójának összecsapását, mégsem lehet azt állítani, hogy esélyesként utazhatunk az idegenbeli kilencven percre.

Hiába van tizenhárom pont előnyünk riválisunkkal szemben, hiába szereztünk hattal több, s kaptunk nyolccal kevesebb gólt, mint a Nyírbátor, az elmúlt hetek formája, teljesítménye alapján kőkemény mérkőzés vár ránk a hétvégén. Egyrészt Szabolcsban soha nem jó vendégeskedni, másrészt Márton István csapata hazai pályán még a legjobbakra is veszélyes. Hét otthoni meccséből ötöt megnyert, egyszer döntetlenre végzett, s csupán egyetlen(!) alkalommal, az RKSK ellen maradt pont nélkül. Ráadásul az elmúlt hetekben lényegesen kiegyensúlyozottabban szerepel, mint a szezon elején: utolsó négy meccsén veretlen maradt (2-2 győzelem és döntetlen a mérlege), s háromszor gólt sem kapott. Legutóbb például a feljutásra pályázó Putnok otthonából lopott pontot.

A Hatvan elleni, második félidőben mutatott játékunk azonban bizakodással töltheti el szurkolóinkat. Amennyiben sikerül megismételnünk szombati gólerős futballunkat, sikerrel vehetjük az újabb akadályt …