Három meccset ért a piros lap

A hét végén, Békéscsabán lejátszott felkészülési mérkőzésünk meglehetősen “paprikás” körülmények között ért véget. Az NB II bajnokesélyese elleni találkozó a 87. percben 1-1-re állt, mikor egy szabálytalanságot követően összeszólalkoztak a játékosok. A hazaiak részéről Szélpál Norbertnél, míg csapatunkból Ilkovács Miklósnál azonban elszakadt a cérna, s nem csupán verbálisan vettek elégtételt vélt sérelmeikre. A játékvezető mindkét labdarúgónak felmutatta a piros lapot, így ügyük a nyári “uborkaszezon” ellenére a fegyelmi bizottság elé került.

Nos az fb tagjai a játékvezetői jelentés alapján már meg is hozták döntésüket, ezek szerint Szélpál Norbertet és Ilkovics Miklóst is 3-3 barátságos mérkőzéstől tiltotta el. (Játékosunk egyet, a szerdai RKSK elleni találkozóval már letöltött.) Mindez egyben azt is jelenti, a két labdarúgó a bajnok nyitányon pályára léphet csapata színeiben.