Győztes rajt után jön a Sajóbábony

Vasárnap a második forduló mérkőzésein lépnek pályára az NB III Keleti csoportjának csapatai. Együttesünk az újonc Sajóbábony gárdáját fogadja, az összecsapást Lovas László vezeti, segítői Belicza Péter és Flinta László lesznek. A 17.30-kor kezdődő találkozót ingyen tekinthetik meg a nézők.

A Sajóbábony gárdája a 2018-19-es szezonban, sereghajtóként búcsúzott a harmadosztálytól. Akkor ősszel, hazai pályán 7-1-re, idegenben 3-0-ra diadalmaskodott csapatunk. A 2019 tavaszán lejátszott borsodi derbin szerepelt játékosaink közül a gólszerző Süttő Attila mellett Szöllősi Ferenc, Szanyi Krisztián, Albert Ádám és Szemere Balázs most is ott lehet a játékvezető kezdő sípszavát várva vasárnap délután a játéktéren. Sőt, László Krisztián is szerepet kaphatna, ám ő sérülés miatt kénytelen kihagyni a bajnoki találkozó.

Az elmúlt évadot a megyei I. osztályban töltő sajóbábonyiak Vígh Ferenc vezetőedző irányításával, óriási versenyfutás végén harcolták ki a visszajutást. A nyáron megszerezték az NB III-ban bajnoki címet szerzett Pécs kapusát, Egyed Lászlót, az NB II-ben is megfordult Varga Krisztiánt (Cigánd), a korábban Hódmezővásárhelyen, illetve Egerben is megfordult Pataki Zsoltot, a nem is olyan régen még csapatunkat erősítő Patócs Richárdot (DEAC) és Turcsik Tamást, illetve náluk szerepel az egykoron nagy tehetségnek tartott Faggyas Milánt.

A bajnoki rajton a Gyöngyös ellen 3-0-ás győzelemmel kezdtek a kék-sárgák, azaz kellő önbizalommal érkeznek Jászberénybe.