Győztes gól a hazai bemutatkozáson

Annál szebb bemutatkozást kívánni sem igazán lehet, minthogy az első hazai meccsen győztes gólt szerezzen az új szerzemény. Nos ez a siker most megadatott csapatunk nyári új szerzeményének, Lakatos Gergőnek. A július végén, Kaposvárról szerződtetett védő számára nem indult jól a szezon, ugyanis az NB II-ből érkezve érvényes volt vele szemben a “reamatőrizációs” szabály, ami 30 napos tétlenségre kárhoztatta. Ennyi időt kellett kihagynia, mire pályára léphetett NB III-as bajnoki összecsapáson. Első hivatalos tétmeccsét Debrecenben, a kis-Loki ellen (3-3) játszotta csapatunk színeiben , míg a hazai bemutatkozásra múlt vasárnap, a Putnok ellen került sor.

  • Természetesen nagyon örülök a gólomnak, hiszen meglehetősen régen, két éve, még amikor az NB III-as bajnokságot megnyertük a Kaposvárral, akkor találtam a kapuba utoljára, ám ami fontosabb, hogy 3-2-re legyőztük a Putnok együttesét és itthon tartottuk a három pontot – felelte honlapunk érdeklődésére Lakatos Gergő.

Védőként elsősorban nem a gólszerzés a feladatod …

  • Persze tudom, de azért a pontrúgásoknál, szabiknál, szögleteknél rendszeresen feltűnök az ellenfelek kapuja előtt. Most ha nem is kimondottan ilyen szituáció után, de jókor voltam jó helyen.

Mire emlékszel a gólodból?

  • Már nagyon a hajrában jártunk, mikor szabadrúgáshoz jutottunk az oldalvonal közeléből, s szokásomhoz híven felmentem fejelni. A beívelést bedobásra mentették a vendégek, melyet Szöllősi Feri gyorsan elvégzett, Szemere Balázs pedig azonnal centerezett. Remekül jött be a labda, nekem csak arra kellett figyelnem, hogy pontosan fejeljek. Sikerült …

Új fiúként, hazai bemutatkozás alkalmával győztes gólt szerezni …

  • … szívják is a vérem a srácok rendesen az öltözőben. Azért remélem, nem kell megint két évet várni, mire újból a kapuba találjak.

Csapatunk a hét végén a Tállya együttese ellen lép pályára Ibrányban.