Gólerős csatár kerestetik

Bár vezetőedzőnk a felkészülés menetéről készült tegnapi interjúnk során elzárkózott attól, hogy neveket említsen az átigazolások kapcsán, azt azért nem titkolta, szúk a keretünk, szükségünk van erősítésre.

  • Az őszi idény tizenhat meccsén mindössze 22 gólt szereztünk, s ez nagyon kevés – fejezte ki csalódottságát Arany László. – Ha ehhez még hozzáveszem, hogy az utolsó, Gyöngyös elleni meccsen kiszakadt a gólzsák, s kilencven perc alatt ötször vettük be a Heves megyeiek kapuját, még szomorúbb a kép. Tetszik, nem tetszik, szükségünk van egy rutinos, dörzsölt, gólerős csatárra, aki ha úgy adódik, egyetlen helyzetét is képes gólra váltani.

Mindössze három gól elég volt az ősszel, hogy házi gólkirály legyen valaki Jászberényben …

  • Többet vártam valamennyi támadónktól, hiszen milyen csatár az, aki 16 meccsen csupán háromszor talál a kapuba. Ráadásul Mile Krisztián és Tisza Kálmán feladata elsősorban nem is a gólszerzés volt. Vannak ügyes fiataljaink, ám sokkal bátrabban kellene játszaniuk. Idegenben talán még elmegy, hogy a biztonságra törekedve inkább a labdatartást helyezték előtérbe, ám hazai pályán egyértelműen a kapura kell törni az alibi passzok helyet.

Azért amellett sem mehetünk el, hogy egy igazi centert ki kell szolgálni …

  • Egyet értek, de akadt olyan meccsünk, mikor ötven beadás érkezett a kapu elé, mégis eredménytelenek maradtunk. Az ESMTK és az MTK II elleni találkozók kivételével minden mérkőzésen több ziccerünk volt, de csak elenyésző százalékát használtuk ki a lehetőségeknek.

Mentális vagy képességbeli problémának tartja az krónikus eredménytelenséget?

  • Is, is. Az, aki edzésen képes bravúros megoldásokra és zsák számra rugdossa a gólokat, annak a meccseken sem lenne szabad ilyen bátortalannak lennie.

Tegnap elzárkózott attól, hogy átigazolási terveinkről beszéljen …

  • Kevesen vagyunk, azaz én mindenkire számítok az őszt befejező keretből. Van kiszemeltünk a csatársorba, az más kérdés, hogy meg tudjuk-e szerezni. Január közepén pedig három szlovákiai magyar fiatal érkezik próbajátékra.