Ezt várom a fordulótól: Lőrincz Attila

A bajnokság nyolcadik fordulójának mérkőzésére csapatunk bal oldali védője, Süttő Attila tippelt. Méghozzá remekül! A lejátszott kilenc találkozó közül hét(!) eredménye úgy alakult, ahogy ő várta.

Jászberényi FC-SBTC 6-1 (3-0) 1 pont

Kisvárda II-Eger 0-0 (1-1) 3 pont

Sajóbábony-Cegléd 0-1 (1-2) 3 pont

DVSC II-Balassagyarmat 3-1 (3-1) 5 pont

Gyöngyös-Mezőkövesd II 2-0 (3-0) 1pont

Hatvan-Sényő 0-1 (1-2) 3 pont

Tállya-Putnok 0-0 (1-1) 3 pont

Ez összesen 19(!) pont úgy, hogy egy találkozó, a Füzesgyarmat-BVSC meccs elmaradt.

A tippverseny állása: 1. Süttő Attila 19, 2. dr. Gottdiener Lajos 11, 3. Pikó Attila 10, 4. Szőllősi Ferenc 9 pont.

Süttő Attila csapatunk nyári szerzeményét, Lőrincz Attilát hívta ki a folytatásra, akitől így a hétközi, 9. forduló találkozóira kértünk tippeket, ám előtte még az SBTC elleni meccsről faggattuk.

Az öltözőben mi magunk is éreztük, hogy “tartozunk” szurkolóinknak a füredi vereség miatt. Ez plusz motivációt jelentett mindannyiunk számára. Az első 10 perc ismerkedése után gyorsan megszereztük a vezetést, megnyugodtunk és szerintem valóban jól futballozva a szünetig eldöntöttük a három pont sorsát. Eredetileg szorosabb eredményt, nagyobb csatát vártam az SBTC ellen, hiszen a nógrádiak nem szerepelnek rosszul, de természetesen nagyon örülök, ilyen simán nyertünk – osztotta meg véleményét honlapunkkal a vasárnapi kilencven percről Lőrincz Attila, aki maga is góllal járult hozzá a kiütéses győzelemhez.

És ezek után lássuk, mit is vára szerdai fordulótól középpályásunk.

Mezőkövesd II-Jászberényi FC 0-3

Feldobott hangulatban vagyunk a vasárnapi győzelem után, s lendületből érkezve magabiztosan nyerünk Matyóföldön.

Eger-Tállya 2-0

Múlt héten botlott az Eger, most ennek a Tállya issza meg a levét.

SBTC-DVTK II 1-3

Makrai Gabival csapattársak voltunk Csákváron. Az ő vezérletével nyernek a vendégek Tarjánban.

Tiszafüred-DVSC II 2-2

A két közel egyforma képességű csapat megosztozik a pontokon.

Balassagyarmat-Tiszaújváros 1-3

Továbbra sem találja a formát a házigazda, s ezt kihasználva a vendégek hazaviszik a három pontot.

Tiszakécske-Sajóbábony 2-0

Egyértelműen jobb a Kécske, nem vitás, hogy nyer odahaza.

Cegléd-Kisvárda II 1-1

Két masszív alakulat, nem is bírnak egymással.

Putnok-Hatvan 1-0

Idén nem megy úgy a Putnok, mint az elmúlt években, de a hazai pálya dönthet a javára.

Sényő-Füzesgyarmat 1-0

Otthon bárki ellen képes a diadalra a Sényő, nem véletlenül áll közvetlen élmezőny mögött.

BVSC-Gyöngyös 1-1

Az elmúlt hetekben megerősödött a Gyöngyös, a hazai vasutasok meg kiestek a bajnoki ritmusból azzal, hogy elmaradt legutóbbi meccsük, így meglepetést várok.

  • A tizedik fordulóra mérkőzéseire szeretném, ha Hodgyai Laci tippelne – passzolta tovább a labdát Lőrincz Attila.