Elnöki értékelés: már szezon közben szerződést bontottunk játékosokkal (II.)

Klubunk elnökét, dr. Gottdiener Lajost értékelése második részében arról faggattuk, szerinte jelenlegi keretünk mennyire felelt meg az elvárásoknak, milyen változások várhatóak a szezon végén, s milyen célokkal vágunk neki a 2017-18-as szezonnak.

– Alapvetően a keretünk összetétele nem rossz, a fiatalabb és idősebb játékosok arányát megfelelőnek tartom – kezdte a válaszadást dr. Gottdiener Lajos. – Az más lapra tartozik, hogy több olyan futballistánk is van, akik három éve még a megyei első osztályban szerepeltek. Belőlük viszont egyelőre hiányzik az a rutin, amit a magasabb osztályban, ne adj isten az élvonalban megfordult játékosok szedtek magukra. Több olyan meccsünk is volt, mikor az ellenfél NB I-ből, NB II-ből érkezett támadóját a mi “megye egyes” csapatunkban is szerepelt védőnk próbálta semlegesíteni. Ezt figyelembe véve, különösebb bírálat nem érheti a keret tagjait. Hiányérzetem elsősorban a támadójátékunk miatt van. Amikor gondban voltunk, amikor gólt kellett volna szereznünk, nem igazán tudtunk váratlant húzni. Emiatt is van az, hogy rengeteg a döntetlenünk.

Az ősszel még úgy tűnt, ha sikerül néhány játékossal megerősíteni a keretet, valóban kiélezett harcra kényszeríthetjük a Kazincbarcikát …

– El kell ismerni, sajnos nem jöttek be a téli igazolásaink. Mindennél árulkodóbb, hogy Turcsik Tamással és Huller Ádámmal már szezon közben szerződést bontottunk, de Szöllősi Ferenctől is többet vártunk és nem titok, az elmúlt hetekben már nem számítottunk Hamar Ádámra és Kis Róbertre sem.

Kilencedik, nyolcadik, most dobogós hely az NB III-ban. Mi lesz jövőre?

– A nyáron komolyabb keret-átalakítást tervezünk. Lesznek olyan játékosok, akiknek nem hosszabbítjuk meg a szerződését, és minden bizonnyal lesznek olyanok is, akik nem fogadják el a mi ajánlatunkat. A mi költségvetésünk nem teszi lehetővé, de nem is akarunk belemenni abba a klubok közti versenybe, mely egyre feljebb srófolja a játékosok árait. Mi a realitások talaján maradva akarjuk kialakítani új keretünket. Megtartva értékeinket, szeretnénk fiatalítani és elsősorban a Jászsághoz, a megyéhez kötődő labdarúgókra támaszkodva elérni céljainkat. Ennek szellemében új csapat építése lesz a szakvezetők feladata, s az 1-5. hely elérését tűzzük ki célul.

A tervek szerint 18 fős keret áll az edzők rendelkezésére, s 4-5 fiatal is rendszeresen a felnőtt együttessel dolgozik a nyártól.