Egy pont kell a bronzéremhez …

Ezt bizony elpuskáztuk … Pedig a mi kezünkben volt a lehetőség. Miután a második helyen tanyázó BVSC megtette nekünk azt a szívességet múlt szombaton, hogy hazai pályán nem nyert a Balassagyarmat ellen (0-0), jó esélyünk nyílt vasárnap az előzésre. Ehhez nem kellett volna mást tennünk, csak begyűjtenünk a három pontot az immár élvonalbeli játékosai nélkül pályára lépő kis-Diósgyőr ellen. Máris azonos pontszámmal álltunk volna a tabellán, s izgulhattunk volna a zárókörös eredmények miatt, hogy az ezüst- vagy a bronzérem jut nekünk. Nem sikerült. Sőt, váratlanul vereséget szenvedtünk. Így viszont már más aspektus miatt maradt izgulni valónk az utolsó fordulóra …

Az előnyünk a negyedik helyezett, azaz már nem érmes Füzesgyarmat előtt három pont. Mi a kis-Lokihoz utazunk Debrecenbe, a békésiek pedig a már kiesett Sajóbábonyt fogadják. A papírforma alapján nem lehet kérdés, hogy a Gyarmat megnyeri az összecsapást. Nekünk tehát mindenképpen kell legalább egy pontot szereznünk, hogy ne szoruljunk le a dobogóról. Amennyiben ugyanis vereséget szenvednünk, vetélytársunk pedig begyűjti a három pontot, több győzelmével meg is előzi csapatunkat.

Maradt tehát izgulni valónk az utolsó fordulóra is, csak már nem az a kérdés, hogy ezüst vagy bronz, hanem hogy érem vagy negyedik hely …

Be the first to comment

Leave a Reply